Az Autó Magazin és a Vezess idén is megrendezi a nagy sikerű Best Cars szavazást!

Idén 45 éves a Best Cars közvélemény kutatás, a világ egyik legnagyobb és legrangosabb autós szavazása, amely során 10 országból érkeznek a szavazatok! Kilenc európai országon kívül Kínában is lehet szavazni a jelöltekre. Magyarország két vezető autós médiuma, a Vezess és az Autó Magazin közreműködésével vesz részt a kutatásban, amiben minden évben megkérdezik az autós érdeklődésű olvasók véleményét az autóvásárlási preferenciáikról, autóhasználati szokásaikról, valamint a hazai piacon forgalmazott autókról, amivel értékes visszajelzést adnak a hazai importőrök számára az általuk képviselt márkákról és modellekről. A tavalyi év során hazánkban, 11 kategóriában, több mint 387 modell állt rajthoz. A kutatás végeztével a Best Cars díjátadón  összesen 33 díjat és oklevelet osztottak ki a legkedveltebb autómárkáknak.

A nép szava, isten szava – tartották az ókori rómaiak. Akár ez is lehetne az Autó Magazin és a Vezess által minden évben megrendezett Best Cars szavazás mottója, melynek keretében nem szakmai zsűri, hanem – értékes nyeremények reményében – az Autó Magazin és a Vezess olvasói fejtik ki véleményüket az év teljes autókínálatáról. Idén is összesen tizenegy kategóriában, kisautóktól kezdve a sportautókig bezárólag szavazhatnak kedvenc típusaikra. A Best Cars szavazás során minden kategóriában hirdetünk győztest, természetesen azt a típust, amely legtöbb szavazatot kapta az olvasóktól.

Gajdán Miklós

Autó Magazin főszerkesztő

Hatalmas öröm, egyben rendkívül pozitív visszajelzés számunkra, hogy a magyarországi Best Cars 2020 közönségszavazásán a 11 meghirdetett kategóriából a Toyota és a Lexus együtt 8 kategóriában szerzett díjat. Az Autó Magazin olvasóinak szavazatai alapján odaítélt helyezések ráadásul a legtöbb esetben összhangban vannak a díjazott modelljeink piaci teljesítményével.

Varga Zsombor

Kommunikációs vezető, Toyota és Lexus márkák

A Best Cars kampány széles autós érdeklődésű férfi célcsoport elérést nyújt Magyarország kiemelt fontosságú vezető autós print és online médiumaiban! 



Címkék: