2020. július 1. – től Hegedűs Noémi a Story magazin új főszerkesztője.

A Story magazin két évtizeddel ezelőtt, 1998. szeptember 10-én, a nagy kereskedelmi televíziók indulásával egy időben kezdte meg pályafutását. Azóta több mint 1000 lapszám jelent meg, a magazin már az ezredfordulótól a legnagyobb példányszámú és legnagyobb olvasottságú lapok sorába emelkedve vált fogalommá.

A Story változatlanul őrzi piacvezető pozícióját, neve egybeforrt a minőségi szórakoztatással. A hazai sztárvilág bizalmát elnyerve, alapvetően „friendly”, azaz baráti hangvételű sztármagazinként hozza közelebb a sztárvilág szereplőit az olvasókhoz. A hírességek történetei mellett rendszeresen teret ad sportsztároknak és hétköznapi hősöknek is.

2020 januárban modernebb köntösbe bújt és a közösségi médiában is beerősített a hetilap. A megújult Női Extra mellékletben pedig többek között gasztronómiai tartalommal, divattippekkel, lelki tanácsadással igyekszik kiszolgálni a jellemzően hölgyekből álló olvasótáborát.

Minden lapnak megvan a maga esszenciája, ami soha nem változhat, és amit mindig csak erősíteni szabad. Hogy mit várnak az olvasók a Storytól? Friss, hiteles információkat, pletykákat, drámát és szórakozást. Ez az a lényeg, amihez főszerkesztőként mindig ragaszkodni fogok.

Hegedűs Noémi

Story főszerkesztő



Címkék: