Stop Abúzus: elindult a Central Médiacsoport érzékenyítő kampánya!

Közéleti személyiségek is csatlakoztak a Hintalovon Alapítvánnyal közös projekthez

Nagyszabású kampányt indított a Central Médiacsoport a Hintalovon Alapítvánnyal karöltve. A Stop Abúzus néven indított, több évre tervezett érzékenyítő projekt első témájával az interneten és a közösségi médiában egyre gyakrabban előforduló zaklatásra hívja fel a figyelmet. A bántalmazás elleni fellépés mellett cél a gyakorlati segítségnyújtás is, ezért a médiavállalat felületein megjelent tartalmakat mindenki számára elérhetővé teszik. A kezdeményezéshez többek között olyan hazai, közéleti személyiségek csatlakoztak, mint dr. Almási Kitti, Borbély Alexandra, Pataki Ági, Szabó T. Anna vagy éppen Grecsó Krisztián.

A Central Médiacsoport teljes portfóliójának részvételével indította el Stop Abúzus elnevezésű kampányát, amelyben szakmai partnerével, a Hintalovon Alapítvánnyal együtt szeretnék az internetes zaklatás és verbális bántalmazás megfékezésének fontosságára felhívni a médiafogyasztók figyelmét. A kezdeményezés apropója a tavasszal bevezetett online oktatás, illetve a járványhelyzet okozta korlátozások miatt is fokozódó számítógép-használat. Mivel az elmúlt hónapokban nőtt a társadalom internetes aktivitása, a bántalmazás veszélye is felerősödött.

Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány szakmai vezetője aggasztónak tartja, hogy sok szülő gyakran csak akkor veszi észre, hogy baj van, amikor a gyermek már komoly tüneteket produkál. „Egy-egy bántó komment elolvasásakor ugyanaz az agyterület aktivizálódik, mint amikor valaki pofont kap. Minden szülő vegye ezt komolyan, és próbáljon kialakítani olyan légkört, amelyben a gyerek el meri mondani, ha bántják” – nyilatkozta a Hintalovon alapítója.

A Central Médiacsoport ezzel a kampánnyal nem csupán a problémára próbál rávilágítani, hanem arra is törekszik, hogy a nagyon sok családhoz, szülőhöz eljutó termékein keresztül gyakorlati segítséget is nyújtson a zaklatások számának csökkentése érdekében. „Az egyik legnagyobb médiavállalatként nekünk is felelősségünk van abban, hogy a vélemények egymás tiszteletben tartása mellett jelenjenek meg az internetes térben, és abban is, hogy akárcsak otthon, itt is vigyázzunk a gyermekeink biztonságára” – emelte ki Lipták Tímea, a Central magazinüzletág-igazgatója. „Szeretnénk, ha az akció minél több olvasóhoz eljutna, ezért a www.stopabuzus.hu oldalon összegyűjtve is elérhetővé tesszük a témában készített cikkeinket, videós tartalmainkat, valamint a gyermekjogi szakértők által összeállított kézikönyvet is.”

Az online abúzus gyakran azonban nemcsak a kamaszokat, hanem a sajtó munkatársait, valamint a közéleti szereplőket is érinti. A kezdeményezéshez így számos ismert ember „adta az arcát”: dr. Almási Kitti, Borbély Alexandra, Mihalik Enikő, Trokán Nóra, Pataki Ági, Rúzsa Magdolna, Szabó T. Anna, Geszti Péter, Grecsó Krisztián, valamint Majoros Péter Majka is fontosnak tartják, hogy oktatással és tanácsokkal javítsunk a netes kultúránkon.

„Ha valaki megnézi a nálunk fejlettebb országok kommentkultúráját és a miénket, akkor elszomorodik. Nálunk az indulatok nincsenek kezelve. Sajnos én folyamatos rosszabbodást látok. Olyan helyzetben is kaptam gyűlölködő kommenteket, amikor úgy gondoltam, hogy erre egyszerűen nem lehet negatívan reagálni. Egy-egy ilyen helyzetben elég nehéz éplelkűnek maradni, és nem sértettnek lenni…” – nyilatkozta Grecsó Krisztián.

Borbély Alexandra szintén azért is csatlakozott a Stop Abúzus kampányhoz, mert neki is számos személyes tapasztalata van a témában. „A három évvel ezelőtti Európai Filmdíjjal nagyon váratlanul jött a hírnév is, és azt hiszem, nem tudtam kezelni. Csúnya dolgokat írtak rólam, nem is a színészi munkámról, hanem keményen személyeskedtek. A legfájdalmasabb, amit olykor a külsőmről vagy a magánéletemről jegyeznek meg. Ezek a dolgok nálam nagyon mélyre tudnak menni” – árulta el a színésznő.



Címkék: