A GastroHobbi a Caféblog egyik leglátogatottabb gasztro blogja, videóival havonta több százezer embert inspirál a főzésre. Szerzői olvasói nyomásra döntöttek úgy, hogy szakácskönyvet adnak ki, és ehhez partnerre találtak a Central Könyvek csapatában. A könyv pár nap alatt a Libri előrendelési lista MÁSODIK helyére került!

Gastrohobbi

faludi-laura-konyvkiadas-portre

„A Central Könyvek egyik fő profilja a gasztronómia. A klasszikus témájú szakácskönyvek mellett az utóbbi években számos, a modern életmód követelményeinek megfelelő kiadvánnyal bővítettük kínálatunkat. Ebbe a vonulatba illeszkedik a GastroHobbi is, amellyel egy új közönséget, a közösségi médiát napi szinten használó fiatalokat céloztuk meg. A több mint 70 receptet tartalmazó könyvünkben 57 étel elkészítését videón is megtekintheti az olvasó.”

Faludi Laura

könyvkiadási szerkesztő, Central Médiacsoport

Csonka Enikő párja, Varga Gergő segítségével 2014-ben hobbiséfként indította a blogot a saját örömére. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető receptjeinek, valamint a főzőcskevideóknak köszönhetően rövid időn belül nagy sikereket ért el. Enikő számára a blogolás mára már hivatássá és egyben életmóddá is vált. A GastroHobbi elképesztő népszerűségnek örvend, bátran kijelenthetjük, hogy influencerré vált a gasztroblogok között: Facebookon közel 350 000, Instagramon 10 800, a YouTube csatornán pedig 1 800 feliratkozó követi a tartalmait.

kisszekelyi-veronika-termekmenedzser-portre

“A Caféblog hálózatában kezdtek el blogolni Enikőék és közösen, szinte egyszerre merült fel a könyv kiadása a 350 000+ követővel rendelkező blog és a Centrál Médiacsoport között. Ahogy a GastroHobbi is markáns, egyedi megközelítéssel működő blog, egyértelmű volt számunkra, hogy a könyvbe is valami kuriózumot szeretnénk vinni. A GastroHobbi videók népszerűsége miatt is tökéletes választásnak tűnt a LivePrint alkalmazás, amely azon olvasókkal is rögtön megismerteti a GastroHobbit, akik esetleg eddig nem találkoztak még vele. Mérhető, variálható és innovatív.”

Kisszékelyi Veronika

termékmenedzser, Caféblog

A könyv különlegessége, hogy a benne található receptek az ingyenesen letölthető LivePrint alkalmazással videón is megtekinthetők. A LivePrint egy olyan applikáció, amellyel a képekhez virtuális tartalmat kapcsolhatunk; ez lehet videó, 3D grafika, zene vagy hangfájl. Jelen esetben a könyvben szereplő képekhez GastroHobbi főzős videó tartozik.

A könyv már előrendelhető az animuscentral.hu webáruházában.

A LivePrint használata:

  1. Az applikáció ingyenesen letölthető
  2. Elindítjuk az alkalmazást
  3. Ráirányítjuk az eszköz kameráját a képre
  4. És megjelenik a virtuális valóság

A legnépszerűbb hazai női bloghálózat, a Caféblog több mint 800 blognak ad otthont. Közel 1,7 millió egyedi látogatója van, akik átlagosan havonta 11 percet töltenek az oldalakon a különféle – leginkább nőket érintő – tematikájú tartalmak böngészésével. Egy hónap alatt egy real user 7 oldalt néz meg, összességében pedig ez több mint 11 millió PI-t eredményez.*

A gasztronómiai blogok közül az egyik legolvasottabb GastroHobbi havi szinten 123 000 látogatót ér el, ami együttesen 261 000 oldalmegtekintést generál az oldalon.** Az általa gyártott saját tartalmú videókon havonta átlagosan 4-5 millió megtekintés van; szponzorált videói fél milliós látogatottságot is elérnek, például a Sága együttműködés eredményeként 541 000 megtekintés, 11 000 megosztás és 3 300 like született egyetlen posztra. Emellett több nagy céggel is kimondottan sikeres kampányt bonyolítottak le, többek között a Cerbona, Hamé, Meggle, Bailey’s, Finish, Kalifa, Shan’shi, Vénusz, Danone és a Nutella is hirdető partnerei voltak.

Hirdetési megoldásainkért érdeklődj az internetsales@centralmediacsoport.hu email címen.

*Forrás: Gemius DKT 2018/3 (15+ belföldi közönség, pc, mobil, tablet)
**Forrás: Prism DKT 2018/3 (15+ belföldi közönség, pc, mobil, tablet)



Címkék: