Kiosztották az Év edzője díjakat

Kovácsné Szeles Enikő, Rubint Réka és Szentgyörgyi Romeo lettek a WellnessCafé díjazottjai

Nagy sikerrel zajlott a WellnessCafé Év edzője szavazása, melynek díjait 2018. november 14-én adták át a Central Médiacsoport székházában. Az ország leglátogatottabb internetes életmódmagazinja által meghirdetett versenyen három kategóriában nevezhettek az edzők.

 

A személyi edzőket, csoportos órát tartó edzőket és prezentereket vendégeik, követőik először jelölésekkel támogathatták, a szavazás második körében pedig a legtöbb jelölést kapó edzőkre adhatták le szavazataikat.

 „Nagy öröm számunkra, hogy az idén először meghirdetett versenyre a várt létszámnál jóval több, összesen 355 edző jelentkezett, valamint az is figyelemre méltó, hogy több mint 30.000 szavazat érkezett be a jelöltekre. Ez azt bizonyítja, hogy a mozgás, az egészséges életmód és az önmagunkra való odafigyelés egyre fontosabb az emberek számára.” – mondta el Balla Hajnalka, a WellnessCafé vezető szerkesztője.

Mindhárom kategóriában szinte végig nagyon szoros volt a jelöltek között az állás, végül Az év edzője címet 2018-ban a következő három edző nyerte el:

  • Személyi edző: Szentgyörgyi Romeo
  • Csoportos órát tartó edző: Kovácsné Szeles Enikő
  • Prezenter: Rubint Réka

„Ez az elismerés megerősít abban, hogy továbbra is érdemes segítenem a fogyni vágyókat, valamint a sport és az egészséges életmód szerelmeseit” – mondta a személyi edző kategória győztese, Szentgyörgyi Romeo.

A csoportos órákat tartó kategória győztese pedig arra volt különösen büszke, hogy vidéki edzőként vihette haza a díjat. „Remek érzés, hogy nem budapesti edzőként ilyen sok ember voksolt rám, és be tudtam bizonyítani, hogy a mozgás nem ismer határokat” – mondta Kovácsné Szeles Enikő.

Az egész ország által ismert fitneszkirálynő se maradhatott díjazás nélkül – Rubint Réka az év prezentere kategóriában kapta a legtöbb szavazatot. „Sosem szabad feladni. Úgy érzem, hogy ezzel a díjjal példát mutathatok minden edzőnek, hogy nincs lehetetlen, és megéri dolgozni a céljainkért” – mondta a sztáredző.

A három győztes az emlékplakett mellett a BioTechUSA jóvoltából 100.000 Ft értékű táplálékkiegészítő csomag választására jogosító ajándékutalványt vehetett át, melyet Ábrahám Gabriella, a BioTechUSA marketing menedzsere adott át, ezen kívül egy-egy All You Can move ajándékcsomaggal is gazdagodtak. Mindhárman egy évig viselhetik Az év edzője címet, illetve szerepelnek majd a Wellness magazinban és a WellnessCafé.hu oldalon.



Címkék: