Budapest, 2022. június 24. – A márka bevezetését,- egy, a hazai médiapiacon eddig egyedülálló, a magyar Z-generációt fókuszba állító kutatás előzte meg. Az 1995 és a 2009 között született fiatalok tartalomfogyasztási szokásait vizsgáló tanulmány nyomán is döntött a vállalat a Szlovákiában és Csehországban már évek óta sikeresen működő Refresher brand licencének megszerzése mellett, valamint a Central Médiacsoport jelentős tulajdonrészt is vásárolt a márkát üzemeltető Refresher S. A.-ben.
A Central Médiacsoport számára a legfrissebb piaci trendek nyomán a tartalomgyártás fejlesztése, valamint a termékportfólió olvasótáborának szélesítése nagyon fontos szempont. Utóbbi kapcsán a cég nemrégiben hiánypótló kutatást készített, amelynek nem titkolt célja az volt, hogy a kereskedelmileg is értékes, mégis nehezen elérhető és lekövethető 18 és 25 év közöttiek tartalomfogyasztási szokásait minél hitelesebben feltérképezze, és hogy számukra releváns felületeken és tartalommal érhessék el őket. A kutatás összefoglalója itt érhető el.
Mivel a kiadóvállalat számára a portfólió fiatalítása, valamint a tartalomgyártás fejlesztése és innovációja nagyon fontos szempont, ezért az említett kutatás segítségül szolgál arra vonatkozóan, hogy a cég a jövőben minél relevánsabb tartalmakkal lássa el a millenniumi és a Z-generáció tagjait is.
A felmérés előzménye annak a hosszabb távú üzleti startégiának, amelynek egyik első lépcsőfokaként a kiadóvállalat ősszel a hazai médiapiacon új, elsősorban a millenniumi (Y) és a növekvő gazdasági erővel rendelkező, úgynevezett zoomereket (Z) célzó Refresher márkát elindítja. A pozsonyi Forbes 30/30 konferencián Varga Zoltán, a Central Médiacsoport Zrt. tulajdonosa egy kerekasztal-beszélgetés keretében jelentette be a Refresher licence bevezetését Magyarországra, valamint azt, hogy a Central jelentős tulajdonrészt vásárolt a cseh és a szlovák piacon a márkát üzemeltető Refresher S. A.-ben.
Azt látjuk, hogy a szlovák és a cseh médiapiac sokkal fejlettebb, és a magyar piac előtt jár. A Refresher új megközelítésben nyúl a tartalomgyártáshoz és az üzleti modell kialakításához, reagálva a fiatal generáció és a hirdetők igényeire. Szeretnénk ezt a tudást beépíteni a Central üzletmenetébe, mert hiszünk abban, hogy a folyamatos tanulás a fejlődés kulcsa. A Refresher S.A akvizíciójával a Central Médiacsoport elindult a nemzetközi terjeszkedés útján, és részese lett egy növekedési folyamatnak, melynek célja, hogy a V4-ek országaiban gyártson fiataloknak szóló, minőségi tartalmat.
Nagyon örülök, hogy több szlovákiai magánbefektető és a Central Médiacsoport Zrt. stratégiai befektetőként is csatlakozott az új generáció hangjához a Refresherhez. A beruházásnak köszönhetően tovább fejlődhetünk, javíthatunk a tartalom minőségén, inspirálhatunk, oktathatunk és szórakoztathatunk.
A meglévő márkáink fejlesztése mellett a fő célunk a termékportfóliónk fiatalítása, elsősorban azért, hogy a millenniumi, és még inkább a Z generáció számára is értékes tartalmat hozzunk létre, minden olyan felületen, ami számukra fontos lehet. A hazai piacon eddig nem született releváns válasz ennek a célcsoportnak az elérésére, így portfóliónk bővítése mellett értékes alternatívát tudunk nyújtani a hirdetőinknek, ha a Z generációt akarják megszólítani digitális felületeken, illetve egy fiatal márka közösségi csatornáin keresztül. Bízunk benne, hogy a Refresher márka hazai bevezetésével őket is közelebb tudjuk hozni ehhez a célcsoporthoz.
A Refresher S. A-ról:
A Refresher. sk életmód- és hírportál, több mint 3 millió egyedi felhasználóval rendelkezik Szlovákiában és Csehországban. Az eredetileg Boros Gábor és Vajda Filip által alapított érettségi projekt a 2011-es indulása óta a fiatalokat (18-30 éves) célozza meg – a modern generáció hangját képviseli. Az életmód tartalmak mellett a szerkesztőség egyre inkább a hírekre, a politikára és a kihívást jelentő témájú cikkekre koncentrál. Szlovákiában a Refresher a natív hirdetések egyik úttörője, amely a cég bevételének nagy részét adja.
További információ:
Roczkó Zsuzsa
PR menedzser
zsuzsanna.roczko@centralmediacsoport.hu
06 20 535 9073