Új interjúsorozatot indítunk, amelyben bemutatjuk a Central Médiacsoport értékesítési területének meghatározó szereplőit. A sorozat célja, hogy bepillantást engedjünk mindennapjaikba, és megismerjük inspiráló történeteiket.

Augusztustól átvetted a DKAG terület gondozását Szabó Zsolttól, de mi is pontosan az a DKAG?
A DKAG a Digitális Key Account Group rövidítése, lényegében mi tartjuk a kapcsolatot az ország legnagyobb médiaügynökségeinek tervezőivel és az ő ügyfeleikkel, így a világ legnagyobb márkáit képviselő magyar marketingesekkel dolgozhatunk együtt.

Mi az eredeti szakmád/végzettséged?
Közgazdász vagyok, marketing szakon végeztem.

Hogyan lettél sales-es?
Az egyetemi állásbörzén leadtam pár helyre az önéletrajzomat és pont egy értékesítői állásra hívtak be először, ahova 1 hét múlva fel is vettek, akkor jónak tűnő fizetésért, ezért elvállaltam, aztán megszerettem az egész dinamikáját és nagyon hamar sikereket is el tudtam érni benne. Akkor még autóflották értékesítésével foglalkoztam.

Mitől több, mint eladás a sales?
Eladni bárki tud, értékesíteni kevesen, a jó saleses plusz dolgokat is nyújt az ügyfeleinek, pl. szaktudást, tapasztalatot és ezeken nyugvó tanácsadást, ami által ő is jobb döntéseket tud hozni. Ez egy nagyon erős bizalmi kapcsolat, hiszen az Ügyfél munkáját a döntései alapján ítélik meg, ami sokszor a mi tanácsainkon nyugszik, ha valami nem működik, azért végső soron ő vállalja a felelősséget, így a mi oldalunkról is felelősséggel jár és persze az sem hátrány, ha olyan személyiséged van, hogy szívesen felveszik neked a telefont.

Mi az, amitől úgy érzed, hogy vissza is kapsz abból a sok energiából, amit beleraksz a munkádba, az eladásba?
Nagyon sok jófej, kedves, aranyos embert ismertem meg a munkám során, többen a barátaim is lettek az elmúlt években és egy-egy sikeres kampány mindig nagyon nagy büszkeséggel tölt el, ha meg még az eredményeket is hozza az pedig mindennél jobb.

Mióta dolgozol a Central-nál (Sanomának)?
2008 márciusa óta, 14 éve.

Mi az, ami felvillanyoz a munkádban?
Ha új dolgokat találunk ki, folyamatosan fejlődünk és fejlesztjük a nálunk elérhető lehetőségeket, ha látom, hogy egy kampány jól sikerült és az ügyfél tényleg elégedett.

Mi az, ami kikapcsol? Ha van énidőd, akkor mit csinálsz a legszívesebben? 
Szeretek sportolni és erre próbálok is időt szakítani, nagy kedvencem most a balett és a funkcionális edzés.

Kedvenc étel?
Spenót főzelék tükörtojással.

Kedvenc film? 
Életrevalók.

Kedvenc könyv/vagy szerző?
Annemarie Selinko: Désirée.

Kedvenc hely?
Imádok utazni, nincs egy ilyen hely, de ezek mind nagyon közel állnak hozzám: itthon az Őrség, Európában: Spanyolország, Ausztria; a tengerentúlon: New York és Chicago.

Egy olyan dolog, amit kevesen tudnak rólad?
4 éves koromtól 14 évig ritmikus gimnasztikáztam.



Címkék: