A marieclaire.hu vizuálisan újjáéledt arculattal jelentkezett januárban. A változásra, amely elsősorban a dizájnban mutatkozik meg, erős és fontos üzenetet közvetítő, tartalmi kampánnyal hívták fel a figyelmet.
A marieclaire.hu mindig is elkötelezett volt az elgondolkodtató, inspiráló, releváns és szórakoztató tartalmak iránt, melyek középpontjában a modern, stílusos, független és a világra nyitott nő áll. A site továbbra is iránymutatást nyújt ezen pillérek nyomán, és a kört folyamatosan bővítik még több lebilincselő és érdekes tartalommal.
Változni ér, sőt… arra kértünk kampányunk szereplőit, hogy fejezzék be ezt a mondatot. A marieclaire.hu esetében is törekszünk arra, hogy folyamatosan változásban legyünk – jelentsen ez akár tartalmi, akár vizuális változást. A változás persze néha hirtelen, talán néha kicsit ki is billent minket a komfortzónánkból, de mindenképpen szükséges és előremutató. Ezt az előremutató gondolkodást tartjuk szem előtt, amikor a marieclaire.hu anyagait készítjük. Mi hiszünk benne, hogy változni jó!
A marieclaire.hu megújulását a Változni ér! 360 fokos, integrált kampány kíséri, melynek során sztárokkal és szakemberekkel járják körül a változás és a fejlődés témakörét. Megismerhetjük, hogy a változás mennyire megkerülhetetlen és esszenciális eleme életünknek.
A kampányban olyan hírességek számolnak be őszintén az őket érintő legnagyobb változásokról és kihívásokról, mint Eke Angéla, Fajt Alex, Illés Fanni és Széles Adrien.
A marieclaire.hu szerkesztősége olvasóit is bevonta a változásba, ők maguk is elmesélhették milyen fordulópontokon mentek keresztül. A Változni ér! kampányhoz nyereményjátékot is kapcsoltak, ezáltal is aktivizálták és kedveskedtek követőiknek.