Nincs abban semmi meglepő, ha a Vezess és az Autó Magazin munkatársai tesztautókkal megjelennek a tököli Vezetéstechnikai központban, hiszen gyakran próbálnak ki zárt pályán, biztonságos körülmények között járműveket. Május 30-a azonban más volt: ekkor tartotta ugyanis a Central Médiacsoport két autós lapja éves találkozóját autós partnerei számára. A rendezvényen a hazai autóimportőrök elsősorban kommunikációs és marketing szakemberei találkozhattak egymással, a szerkesztőség embereivel és a Central sales csapatának tagjaival. Ez lehetőséget biztosított a kapcsolatok elmélyítésére, baráti beszélgetésekre, de a fő attrakció természetesen a vezetés volt. Az importőrök ugyanis a szokásoknak megfelelően saját márkájuk aktuális újdonságával érkeztek a repülőtér aszfaltjára, ahol így a résztvevőknek lehetőségük nyílt kipróbálni egymás modelljeit. Hasonló alkalom ritkán adódik Magyarországon.  Nagyjából 25 különféle új autóval tehettek próbát a résztvevők.

A rendezvényről készült összefoglaló videó itt megtekinthető.



Címkék: