Kolossváry Balázs

Főszerkesztő

Story – Az ötcsillagos sztármagazin

Éppen két évtizeddel ezelőtt, 1998. szeptember 10-én, a nagy kereskedelmi televíziók indulásával egy időben kezdte meg pályafutását. Azóta több mint 1000 lapszám jelent meg, a magazin már az ezredfordulótól a legnagyobb példányszámú és legnagyobb olvasottságú lapok sorába emelkedve vált valóságos fogalommá.

A Story változatlanul őrzi magasan piacvezető pozícióját, neve egybeforrt a minőségi szórakoztatással. A hazai sztárvilág bizalmát elnyerve, alapvetően „friendly”, azaz baráti hangvételű sztármagazinként hozza közelebb a sztárvilág régi és újabb szereplőit az olvasókhoz. A hírességek történetei mellett rendszeresen teret ad sportsztároknak és hétköznapi hősöknek is, Női extra mellékletében pedig, többek között, gasztrotartalommal, divattippekkel, tesztekkel, lelki tanácsadással igyekszik kiszolgálni a túlnyomórészt hölgyekből álló olvasótáborát.

 

Kolossváry Balázs

főszerkesztő

olvasó hetente

értékesített példányszám

Facebook követő

Termékleírás

A Story magazin a sztármagazinok kategóriáját megteremtve, 1998-ban, elsőként jelent meg a hazai piacon. Töretlenül az ország legnépszerűbb sztármagazinja, amely betekintést nyújt a magyar hírességek életébe és praktikus tanácsokkal segíti női olvasóit.

Márkajelenlét

Pillérek

  • exkluzív interjúk és sztárriportok:
  • televíziós produkciók főszereplőiről
  • a filmvilág sztárjairól
  • a könnyűzenei élet népszerű képviselőiről
  • híres sportolókról
  • népszerű közéleti személyiségekről
  • a showbusiness aktuális eseményeiről, premierekről

Célcsoport

18-59 éves, városi lakosok, akik érdeklődnek a hírességek iránt

Piaci adatok

  • Periodicitás: heti megjelenés
  • Olvasottság: 724 ezer fő
  • Értékesített példányszám: 156 496
  • CPT: 4 544
  • CPI: 2 306 ezer kontaktus

Forrás: Kantar Hoffmann Kft. NOK olvasottságkutatás 2017/1-4. né

Példányszám adatok: MATESZ Gyorsjelentés 2017.IV. né. aktívan értékesített pld.

Story ütemezés

LapszámMegrendelési határidőAnyagleadási határidőNyersanyag leadási határidőLemondási határidőMegjelenés
01/182017.12.152017.12.182017.12.062017.12.082018.01.04
02/182017.12.222018.01.022018.12.162017.12.152018.01.11
03/182018.01.042018.01.082018.01.022017.12.282018.01.18
04/182018.01.102018.01.152018.01.032018.01.032018.01.25
05/182018.01.172018.01.222018.01.102018.01.102018.02.01
06/182018.01.242018.01.292018.01.172018.01.172018.02.08
07/182018.01.312018.02.052018.01.242018.01.242018.02.15
08/182018.02.072018.02.122018.01.312018.01.312018.02.22
09/182018.02.142018.02.192018.02.072018.02.072018.03.01
10/182018.02.212018.02.262018.02.142018.02.142018.03.08
11/182018.02.262018.03.022018.02.162018.02.192018.03.13
12/182018.03.022018.03.092018.02.282018.02.272018.03.22
13/182018.03.122018.03.192018.03.022018.03.052018.03.28
14/182018.03.142018.03.212018.03.092018.03.072018.04.05
15/182018.03.282018.04.032018.03.212018.03.212018.04.12
16/182018.04.042018.04.092018.03.282018.03.282018.04.19
17/182018.04.112018.04.162018.04.042018.04.042018.04.26
18/182018.04.162018.04.202018.04.062018.04.092018.05.03
19/182018.04.232018.04.272018.04.182018.04.162018.05.10
20/182018.05.022018.05.072018.04.252018.04.252018.05.17
21/182018.05.082018.05.142018.04.272018.05.022018.05.24
22/182018.05.142018.05.182018.05.092018.05.072018.05.31
23/182018.05.222018.05.282018.05.142018.05.152018.06.07
24/182018.05.292018.06.042018.05.232018.05.222018.06.14
25/182018.06.062018.06.112018.05.302018.05.302018.06.21
26/182018.06.132018.06.182018.06.062018.06.062018.06.28
27/182018.06.202018.06.252018.06.132018.06.132018.07.05
28/182018.06.272018.07.022018.06.202018.06.202018.07.12
29/182018.07.042018.07.092018.06.272018.06.272018.07.19
30/182018.07.112018.07.162018.07.042018.07.042018.07.26
31/182018.07.182018.07.232018.07.112018.07.112018.08.02
32/182018.07.252018.07.302018.07.182018.07.182018.08.09
33/182018.08.012018.08.062018.07.252018.07.252018.08.16
34/182018.08.062018.08.102018.07.272018.07.302018.08.23
35/182018.08.142018.08.212018.08.082018.08.072018.08.30
36/182018.08.222018.08.272018.08.152018.08.152018.09.06
37/182018.08.292018.09.032018.08.222018.08.222018.09.13
38/182018.09.052018.09.102018.08.292018.08.292018.09.20
39/182018.09.122018.09.172018.09.052018.09.052018.09.27
40/182018.09.192018.09.242018.09.122018.09.122018.10.04
41/182018.09.262018.10.012018.09.192018.09.192018.10.11
42/182018.10.032018.10.082018.09.262018.09.262018.10.18
43/182018.10.052018.10.122018.09.282018.09.282018.10.25
44/182018.10.102018.10.152018.10.052018.10.032018.10.30
45/182018.10.192018.10.252018.10.172018.10.122018.11.08
46/182018.10.292018.11.052018.10.242018.10.222018.11.15
47/182018.11.072018.11.122018.10.302018.10.312018.11.22
48/182018.11.142018.11.192018.11.072018.11.072018.11.29
49/182018.11.212018.11.262018.11.142018.11.142018.12.06
50/182018.11.282018.12.032018.11.212018.11.212018.12.13
52/182018.12.062018.12.102018.11.232018.11.292018.12.27

Story hirdetési méretek

MéretElhelyezésTükör méretVágott méretKifutó méret
1/1 oldalÁlló194 x 269210 x 285220 x 295
Junior oldalÁlló133 x 160
2/3 oldalÁlló125 x 269137 x 285147 x 295
1/2 oldalÁlló92 x 269100 x 285110 x 295
1/2 oldalFekvő194 x 122210 x 138220 x 148
1/3 oldalÁlló59 x 26967 x 28577 x 295
1/3 oldalFekvő194 x 86210 x 102220 x 112
1/4 oldalÁlló szalag44 x 26952 x 28562 x 295
1/4 oldalDIN84 x 13596 x 146106 x 156
1/4 oldalFekvő szalag194 x 61210 x 78220 x 88
1/8 oldalÁlló44 x 134
1/8 oldalFekvő84 x 62
1/8 oldalFekvő szalag194 x 30210 x 46220 x 56
B/IIÁlló194 x 269210 x 285220 x 295
B/IIIÁlló194 x 269210 x 285220 x 295
B/IVÁlló194 x 269210 x 285220 x 295
B II + 3. oldalFekvő404 x 269420 x 285430 x 295
2/1 oldalFekvő404 x 269420 x 285430 x 295
címlap-hirdetésBoksz70x70
címlap-hirdetésBuborék65x65 (átmérő)
címlap-hirdetésSzalag210x17


Címkék: