Kempf Zita
megbízott vezetőszerkesztő

Gyerekszoba – Neveljünk együtt gyereket!

 

A babaszoba.hu jubileumi születésnapját márkabővítéssel ünnepelte kiterjesztve ezzel célközönségét. Gyerekszoba.hu-ként immár a várandósságtól a babázáson, kisgyerek- és kamaszkoron át egészen a gyerekek tizennyolc éves koráig igyekszik segíteni a szülőket. Ismeretterjesztéssel, szórakoztatással, komolyabb és könnyedebb témákkal – egy erős, empatikus és kommunikatív közösség formálójaként.

 

Oldalletöltés/nap

Látogató/nap

Facebook követő

Termékleírás

Az elvárt hiteles és szakértői tartalmak mellett fontosnak tartjuk, hogy közösséget építsünk, olyan 21. századi felületet adjunk az anyáknak, ahol azt érzik, nincsenek egyedül. Az új rovatok elsősorban a nagyobb gyerekeket (kisiskolás kortól egészen az egyetemi évek elejéig) nevelő szülőknek szólnak, de jelen helyzethez igazodva kiemelet szerepet kapnak az olyan sokakat érintő témák, mint a családi kassza, vagy az iskolaválasztás. A site szerkesztői nem hagyják szó nélkül a kamaszok kütyüfüggőségét és az iskolai bántalmazást sem. A Gyerekszoba.hu legfőbb célja, hogy hiteles információkat és hasznos tanácsokat nyújtson a gyermeket nevelő szülőknek, a családtervezéstől egészen a gyermek felnőtté válásáig.

 

Márka jelenlét

Website: gyerekszoba.hu
Facebook: Gyerekszoba.hu

Pillérek

  • A családtervezéstől a gyermek felnőtté válásáig: meglévő praktikus tanácsok, edukációs anyagok, valamint naponta frissülő szakmai és szórakoztató cikkek
  • Cikksorozatok
  • Videós tartalmak
  • Podcast beszélgetések

Termékelőnyök

  • A Gyerekszoba.hu Magyarország leglátogatottabb gyermeknevelési portálja
  • Aktív, erős közösségi jelenlét a Facebookon
  • A 2022-es megújulással egy sokkal szebb, letisztultabb, olvasóbarát oldal jött létre kibővített tartalmi kínálattal, ezzel erősítve a termék piacvezető pozícióját és a hirdetők minél szélesebb körű kiszolgálását
  •  

Célcsoport

  • 18-45 éves, várandósságra készülő, várandós és/vagy 0-18 éves gyermeket nevelő nő
  • Jellemzően felső-, vagy középfokú végzettségű, az átlagosnál kedvezőbb vagyoni helyzettel
  • Nyitott a világra, előszeretettel használja az internet adta lehetőségeket
  • Fokozottan érdeklődik az egészségvédelem és a megelőzés iránt, valamint a gyerekneveléssel kapcsolatos tartalmak iránt
  •  

Forrás: E-gemius 2022/12 (15+ belföldi közönség, pc, mobil, tablet), Facebook, Instagram , Viber 2023. január



Címkék: