2019 évértékelő
2019-ben a legnagyobb kihívás az volt számunkra, hogy Magyarország legnépszerűbb recept- és gasztromagazinjaként úgy őrizzük meg vezető státuszunkat, hogy szerethetőek maradjunk azok számára, akik közel egy évtizede kötelezték el magukat mellettünk, illetve naprakészek és előremutatónak legyünk azok szemében is, akik most kóstolnak bele a főzés és gasztronómia világába. Természetesen nekünk erre is van legalább egy jó receptünk és egy hasznos cikkünk: tavaly pontosan 4050 új cikkel jelentkeztünk gasztronómiai fókusszal, de elindítottuk az Utazás, a Vásárlás és a környezetvédelemmel/fenntarthatósággal foglalkozó Zöld rovatainkat is. Szerkesztett cikktartalmaink mellett közel 500 új recept- és gasztronómiai témájú videót is forgattunk, melyeket közel 78 000 000-szor néztek meg látogatóink. Új videós tartalmi megoldásaink közül különösen nagy sikert aratott a Magyarországra jöttem című videosorozatunk, melyben olyan külföldieket mutatunk be, akik Magyarországon élnek, imádnak főzni, és szívesen meg is mutatják hazájuk kulináris kincseit. Nem titkoltan azzal a céllal álmodtuk meg a szerkesztőséggel a sorozatot, hogy a hazánkban élő nemzetiségeket és hagyományaikat közelebb hozzuk a többségi társadalomhoz. Ehhez pedig szerintük a legkézenfekvőbb eszköz a gasztronómia.
Élesben is elstartolt a Nosalty App
2019-et egy új, a felhasználói élményt növelő applikációval kezdtük meg, mellyel elnyertük az Év Applikációja kategória különdíját. Olvasóink nagy része mobileszközről fogyasztja tartalmainkat, ezért is jelentkeztünk új alkalmazásunkkal: a fejlesztés során a funkcionalitásra helyeztük a hangsúlyt, hogy megkönnyítsük a felhasználók számára a sütés-főzés folyamatát. A „Mit egyek ma?” funkcióval receptet választhatunk, interaktív bevásárlólistát is készíthetünk, az érintés nélkül lapozható főzőmóddal pedig elkerülhetjük, hogy zsíros kézzel kelljen a mobilunkhoz nyúlnunk. A „kajacsúszka” segítségével játékos módon, az adott étel jobbra vagy balra húzásával dönthetsz, mit ennél és főznél szívesen és mit nem. A jelenleg nyolc izgalmas funkciót kínáló és folyamatosan bővülő gasztro-alkalmazást a Magyar Marketing Szövetség már indulása pillanatában az Év Applikációja kategória különdíjával tüntette ki.
Húsvétkor letarolták az országot a Nosalty receptjei
2019 húsvétján is rekordokkal büszkélkedhettünk, hiszen az ünnepi héten naponta átlagosan több mint 350 ezer egyedi látogató nézte meg, és a Digitális Közönségmérési Tanács adatai alapján összesen mintegy 10,3 millió oldalletöltést generáltak az oldalunkon. A videós tartalmak is népszerűek voltak, összesen 3600 órányi receptvideót néztek meg a látogatóink. Eközben 367 ezer alkalommal kerestek rá valamilyen sonkareceptre, 479 ezerszer szerettek volna minél többet kihozni a húsvéti tojásból és 182 ezerszer töltöttek le kalácsrecepteket.
A receptek mellett idén is népszerűek voltak a magazinos tartalmak. A felhasználók kíváncsiak voltak a húsvéti Nagyiprojekt különkiadásra, Lajos Marival, a tökéletes húsvéti sonka titkára, a tojáspucolás praktikájára, valamint receptválogatásokra és egyéb hasznos húsvéti tanácsokra.
Újra kigurult a Nosalty Food Truck a Kincsem Parkba
Évről évre hagyomány, hogy a budapesti Food Truck Show-val együttműködve a Nosalty is aktívan részt vesz a háromnapos kajakonvojon, ahol 50 különböző stílusú és ízvilágú mozgó étterem mutatja be a nagyközönségnek ínycsiklandó ételkülönlegességeit, a háromnapos kajafesztiválról pedig természetesen a Nosalty sem hiányozhatott. Saját food truckunkban, saját készítésű ételeink várták a street foodok rajongóit, az eladásokból befolyó összeget pedig jótékony célra, az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítványnak ajánlottuk fel. A Nosalty kapta az ételkóstolás és zsűrizés tisztjét is, sőt, olvasóik a az oldalon keresztül is szavazhattak az egyes ételekre. A szervezőkkel közel 50 food truck speciálisan erre az eseményre készített fogását kóstoltuk végig, majd hirdettünk győztest.
Az vagy, akit megeszel
Mik az új gasztro trendek 2019-ben? Melyek az új fogyasztói attitűdök és hogyan reagáljunk rájuk? Mit mondanak a gasztro nagyágyúk – a vegánok vagy a húsevők állnak nyerésre? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ előadóinkkal a Central Insights Az vagy, akit megeszel elnevezésű gasztrokonferenciáján, amelynek házigazdája Wossala Rozina volt. A gasztrokonferencián többek között az is kiderült, hogy a Central Médiacsoport egyedülálló eléréssel rendelkezik gasztrotematikában, hiszen 2,2 millió gasztrointernetezőt és 140 ezer gasztromagazin-olvasót ér el, valamint egy hónap alatt 91 évnyi gasztrotartalmat fogyasztanak náluk az olvasók.
A konferencia egy izgalmas kerekasztallal zárult, ahol olyan gasztronagyágyúk elemezték a húsmentes forradalmat, mint Bodon Judit, a Nosalty dietetikusa, Mautner Zsófia, elismert szakács, gasztroblogger, műsorvezető, Hlatky-Schlichter Hubert étteremtulajdonos és Eke Angéla szín-, és bábszínházművész. A résztvevők elsőként a vegetarianizmus különböző irányzatait vázolták fel, majd a húsmentesség trendjének megvitatása kapcsán arra jutottak, hogy a húsfogyasztás nem tűnik el teljesen, de mérséklődni fog, és egy válogatott, jó minőségű, állati eredetű termékekkel kiegészült növényi alapú étrend alakul ki a jövőben.
Megtaláltuk Magyarország legjobb gasztrohelyeit: kigurultunk NÉGYKERÉKEN
Talán a Nosalty teljes szerkesztősége és videós stábja nevében mondhatom, hogy régi nagy álmunk vált valóra a Négykeréken, a nagy hazai gasztroutazás elnezésű kampányunkkal. A kampány során autóba pattantunk a Suzuki jóvoltából, egy térképpel a nyakunkba vettük az országot, és ellátogattunk a legkiemelkedőbb hazai vendéglátóhelyekre, ahol a legkülönlegesebb és legnépszerűbb ételeket ismerhettük meg a klasszikus szegedi halászlétől kezdve a velős pirítóson át egészen az izgalmasan előkészített és tálalt galambcombig. A hazai vendéglátóegységek tesztelése mellett a legnagyobb kihívás számunkra a kampányhoz kapcsolódó videósorozat leforgatása volt, amit kizárólag a Nosalty szerkesztősége és stábja készített. Magyarország mind a hét régióját bejártunk, és összesen 5000 kilométert tettünk meg. A videós sorozat egyfajta misszió a gasztromagazinunk szerkesztőcsapatának: célunk volt, hogy felhívjuk a figyelmet és egy videós sorozat keretében be is mutathassuk, hogy a hazai gasztronómia csúcsformában van, és van miért útra kelni, van mit megkóstolni idehaza is. Persze nem akartuk kizárólag mi megmondani, hogy szerintünk mi a jó, ezért is egy fontos pillére a kampánynak a közönségszavazás, amelynek segítségével bárki benevezheti kedvenc helyét, közösen megalkotva Magyarország gasztronómiai térképét.
Coca-Cola back to school workshop a Nosaltyval
Az iskolakezdés apropóján a Coca-Cola felkérésére egy workshop keretein belül megmutattuk, hogyan és mit csomagoljunk a gyerekeknek, ami nem maszatol, tápláló és még nagyon finom is. A Coca-Cola Magyarország Szűcs Zsuzsanna dietetikust, és a Nosalty szakácsait hívta segítségül a kérdés megválaszolásához és bemutatásához, hogy ha az egészséges táplálkozásra szeretnénk nevelni gyerekünket, akkor milyen útravalót csomagoljunk neki a napirendjének megfelelően. Erre mutattunk olyan szuper recepteket a programon, mint a frissítő füstölt lazacos wrapet citromos-kapros joghurttal, a sütés nélküli datolyás-kesudiós granola bar-szeletet, vagy a sajtos-túrós graham-tallér szeletelt mandulával megszórva.
Büszkén mutattuk be a Nosalty első saját Reggeli dobozát
A Nosalty első alkalommal jelentkezett tematikus dobozzal, amelybe összesen 9 már ismert, vagy még felfedezésre váró újdonságot találhattatok. Egészség és reggeli – mindkettő nagyszerűen elfér 1-1 dobozban: Biopont, Cafe Frei, Milford, BiOrganik, Pagen, Pöttyös, Twist, Zewa, Central Könyvek – csak hogy néhány márkát említsünk a dobozban rejtett reggeliről. A termékek segítségével reggeli ételeket, italokat készíthettünk el, próbálhattunk ki. Kávé, kakaó, tea és ami hozzá illik!
Hagytuk magunkat megfőzni
Rendhagyó kreatív versenyt hirdetettünk ügynökségek számára KitchenAD néven. A kétkörös pályázat során olyan ötletes gasztrovideókat vártunk, amelyekben az általunk küldött, elsőre oda nem illőnek tűnő eszközöket kellett úgy felhasználni, hogy azok mégis belepasszoljanak a tartalomba. A követelmény mindössze a kapott tárgy szerepeltetése és a gasztrotematika tartása, de a menü csak a résztvevőkön múlott. A videók készülhettek bármilyen eszközzel, telefonnal vagy komolyabb felszereléssel is. A videók hossza maximum 5 perc lehetett. Mivel a megváltozott online fogyasztói szokások okán videós megoldásokban is meghatározók és innovatívak lettünk a magyar médiapiacon, videós tartalmaink pedig már régen túlmutatnak a klasszikus felülnézeti receptvideókon, ezért nem titkolt célunk az ügynökségi népszerűsítés is volt . A beérkezett anyagokat szakmai zsűrink értékelte, az eredményhirdetés pedig egy főzéssel egybekötött közös nyári gathering volt. Az első helyezett team nyereménye volt, hogy egy előre megbeszélt időpontban vagy céges rendezvényen a Nosalty gasztrovloggerei és szakácsai főztek a győztes ügynökség számára.
Decemberben is a Nosalty uralta a magyar konyhákat
A családi főzés és konyhai készülődés legfontosabb időszakában is a Nosalty volt az elsődleges forrás, ha valaki gasztronómiai tartalmak iránt érdeklődött: Magyarország legnépszerűbb receptoldalát összesen 3.127.784 egyedi látogató kereste fel decemberben. Az ünnepi időszak mindig izgalmas számunkra, idén is új látogatási csúcsokat állítottunk fel. A decemberi, 3 millió feletti elérésünk, illetve a karácsonyi készülődés hajrájában december 23-án, egy nap alatt elért majdnem 700.000 felhasználó is új rekord, amivel a teljes hazai weboldal-olvasottsági statisztikában az 5. helyet foglaltuk el.
Az év utolsó hónapjában a több mint 3 millió látogató a Digitális Közönségmérési Tanács adatai alapján összesen 42 millió oldalletöltést generált az oldalon, az érdeklődők pedig 7,5 évnyi receptvideót néztek meg. A kereséseket továbbra is a klasszikus karácsonyi fogások dominálták: több mint 1 millió alkalommal kerestek rá mézeskalács-receptre, 655 ezerszer mélyedtek el a bejglikészítés rejtelmeiben, és több mint 308 ezer esetben voltak kíváncsiak a töltöttkáposzta készítésének trükkjeire az olvasók.
Íme 2019. decemberének, így az ünnepi időszaknak legnépszerűbb Nosalty-receptjei:
Ebben a kiemelt időszakban ugyanúgy, mint a mindennapokban, a receptek mellett a szerkesztőségünk által előállított gasztromagazin cikkei is rendkívül olvasottak. A karácsonyi időszakban hatalmas kedvencek voltak a tematikus receptválogatások, ezek közül a salátákat és a töltött húsokat keresték legtöbben a felhasználóink. Emellett a különböző tippek-trükkök is sokaknak segítettek, a bevásárlástól kezdve a sütésen-főzésen át a karácsonyi asztal dekorálásáig. Szilveszterre is készültünk különlegességekkel, a „Nagyiprojekt” ünnepi kiadásában Papadimitriu Athina főzött nekünk.