Szegedre látogatott a Rossmann és a Krémmánia közös Beauty Expója: május 9-én közel 1000 szépségápolás iránt érdeklődő vendég töltötte meg a kiállításnak otthont adó újszegedi helyszínt, ahol a legnépszerűbb hazai és nemzetközi márkák standjai mellett izgalmas szakértői előadásokkal is találkozhattak, többek között Ördög Nóra vagy épp Axente Vanessa tolmácsolásában.
A tavalyi első, nagy sikerű Beauty Expo után, amely Budapesten a Millenárison valósult meg a drogérilánc és a legnagyobb szépségápolással foglalkozó hazai közösségi oldal szervezésében, az esemény most első vidéki helyszínként Szegedre látogatott. Május 9-én egész délután a szépségápolásé volt a főszerep. A rendezvény hírét a kezdetektől fogva kiemelt érdeklődés fogadta: a március végén megnyitott előregisztráció 1 nap alatt elérte a 800 fős maximumot, ebből az első 600 regisztrálót értékes welcome csomaggal is megajándékozták a szervezők. A helyszíni regisztrációkkal együtt a rendezvény összlétszáma végül az 1000-hez közelített.
„Tavaly nagy izgalommal vártuk az első Beauty Expót, hiszen több, mint egy évtized után először nyílt lehetőségünk személyesen is találkozni az olvasóinkkal, ráadásul csodás helyszínen és rengeteg szépségápolási márkával és programmal kiegészülve. A hatalmas érdeklődésre tekintettel a Rossmann-nal közösen azt álmodtuk meg, hogy az idén vidékre is ellátogatunk, és nagyon büszkék vagyunk, hogy a szegedi Beauty Expo előregisztrációja kevesebb, mint 1 nap alatt telt be, a helyszíni vendégszám pedig túlszárnyalta várakozásainkat. Nagy öröm volt az olvasóinkkal találkozni és a legújabb szépségápolási trendekről, személyes bőrápolási tapasztalatokról beszélgetni”
A kiállítás moderátora Nagy Réka volt, a programok keretében 19 hazai és nemzetközi beauty márka standjával találkozhattak a résztvevők, ahol mindenkit ajándékokkal és játékokkal vártak, a színpadon pedig 6 izgalmas kerekasztal-beszélgetést is meghallgathattak. A negyedórás előadások során olyan népszerű témákkal kerültek elő, mint az egyszerű, gyors smink a rohanó reggelekre (Ördög Nóra, Nora Beauty), az otthoni bőrápolástól az invazív eljárásokig (Bauer Évi, Krémmánia; Takács Petra, kozmetikus, skinfuencer; Dr. Altmayer Anita, bőrgyógyász) vagy a belülről épülő szépség (Nagy Réka, táplálkozási szakértő; Axente Vanessa, Essa World; Rubint Réka, Alakreform).
„Az esemény tavalyi debütálása után azonnal láttuk, hogy mindenképp szeretnénk folytatni a Beauty Expót, idővel lehetőség szerint több helyszínen is, hogy országszerte minél több Rossmann vásárló és szépségápolás iránt érdeklődő részt vehessen rajta. Ennek első állomásaként idén Szeged a lehető legjobb választásnak bizonyult. Az esemény iránti érdeklődés és a résztvevők száma minden várakozásunkat felülmúlta, rendkívül hálásak vagyunk a bizalomért”.
A Beauty Expo a szegedi siker után sem áll meg, idén még egy alkalommal, szeptember 6-án is megrendezik az eseményt, ismét Budapesten a Millenárison.