Belicza Bea szocioriporter az Astellas-díj – Média az orvosokért pályázatán ért el második helyezést, míg Kálnoki Kis Attila sportújságíró munkásságát a Magyar Olimpiai Bizottság Média Oklevelével díjazták a napokban.

Idén kilencedik alkalommal szervezték meg az Astellas Díjátadó Gálát, mely keretében a hazai egészségügyben mutatott kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményeket ismerik el. A gálán az egészségügyi dolgozók és intézmények mellett idén is díjazták a médiában megjelent egészségügyi történeteket. A Média az orvosokért pályázat idei újdonsága volt, hogy olyan portrékkal is nevezni lehetett, amelyekből kimagasló munkát végző orvosokat, példaértékű orvos-beteg kapcsolatokat ismerhetett meg a közönség.
Belicza Bea, a 24.hu szocio újságírója „Te ide figyelj, doki! – Rajonganak a gyerekek a kutyás Varga doktorért”című cikkével érdemelte ki a második helyet a szakmai zsűri értékelése alapján. Belicza Bea további cikkei itt olvashatók.
A 24.hu sportrovatának vezetője, Kálnoki Kis Attila a Magyar Olimpiai Bizottság Média Oklevelét vehette át. A MOB Média Bizottsága összesen 13 újságírót díjazott a magyar sajtó napjához kapcsolódóan kiemelkedő minőségű tevékenységükért. A 24.hu rovatvezetőjének munkáját az olimpiai felkészülés alapos és körültekintő feldolgozásáért ismerték el. A MOB kiemelte Kálnoki Kis Attila „Hosszú Katinka férje épp szétveri saját mesterművét” című cikkét, mely különösen népszerű lett a 24.hu-n és a közösségi médiában is. Kálnoki Kis Attila további cikkei itt érhetők el.
www.mob.hu
A díjakhoz mindkét munkatársunknak gratulálunk!


Címkék: