Ügynökség: MMS Communications Hungary Kft.
Kampány időzítése: 2016 ősz
Az életet adó víz
A tiszta víz a földi élet alapja. Az emberi test 70%-a víz, folyamatosan pótolnunk kell, naponta 2-3 liter víz fogyasztása javasolt. Világunk elképzelhetetlen lenne nélküle: szomjat olt, tisztít, frissít, éltet minket. Éppen ezért úgyis tekintünk rá, mint a forrás, amely szükséges minden új élet megszületéséhez.
Esettanulmányunk főszereplői a NaturAqua és azok a túl korán világra jövő kis életek, akiknek a márka a Koraszülöttek Országos Egyesületével együttműködve próbál minél jobb esélyeket biztosítania az egészséges fejlődéshez.
Felkészülni a váratlanra
Egy gyermek születését mindig várakozásokkal teli időszak előzi meg a szülők életében. A baba neméről szóló kezdeti találgatásoktól kezdve a gyerekszoba színének kiválasztásán át a heteken át húzódó tárgyalásokig a baba nevéről; számtalan kérdés foglalkoztatja a szülőket. Végül mindig csak egy dolog számít, hogy az anyuka minél előbb karjaiban tarthassa az egészséges babát.
Azonban gyakran megesik, hogy a várva várt pillanat túl korán következik be, és a koraszülött baba inkubátorban töltött hetei a szülőket életük legnehezebb pillanatai elé állíthatja. Ezekről a családokról, az újszülötteket ellátó orvosokról és nővérekről szól a NaturAqua NLCafé-n futott kampánya, az Élni akarok, amely a közreműködő kollégák szívügyévé vált.
Az együttműködés háttere
Magyarországon évente 8000 gyermek jön világra a terhesség 37. hetét megelőző időszakban, amivel jelentősen meghaladjuk az Európai Uniós átlagot. A koraszülés mindig váratlanul történik, és az aggódó szülőkre bizonytalansággal teli hetek várnak. A NaturAqua felismerve a koraszüléssel járó nehézségeket, amellyel a szülők és orvosok is találkoznak, a Koraszülöttekért Országos Egyesülettel együttműködésben elkötelezetten támogatja a magyarországi koraszülött ellátást.
Márkaépítés és edukáció
A NaturAqua 2016 szeptemberében indult kampányának online kommunikációjával bízta meg cégünket. A feladatunk a figyelemfelhívó és edukatív kampány online marketing stratégiájának kialakítása volt.
Elsődleges marketingcélnak tekintettük, hogy olyan egyedi megoldást dolgozzunk ki, amely egyrészt segíti a márka építését, a gondoskodással való azonosítását, ugyanakkor felhívja a figyelmet a koraszülés jelenségére és növeli az érintettek körében a tudatosságot.
Az ügyféltől szabad kezet kapva egy olyan tartalmi együttműködés kialakítására törekedtünk, amelynek elemei a koraszüléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók átadásán és személyes történetek megosztásán keresztül tudják megszólítani az érintetteket, és segíteni tudja őket a váratlanra való felkészülésben vagy az átélt események feldolgozásában.
A közösség ereje
Mivel egy nagyon személyes és sokakat érzékenyen érintő témát kellett feldolgoznunk, a legnagyobb kihívást az jelentette, milyen formában érjük el a célcsoportot. A hitelesség és a személyes hangvétel kulcsfontosságú volt a tartalom kialakításakor. Úgy gondoltuk, ennek eléréséhez elengedhetetlen a koraszülött ellátás résztvevőinek bevonása és megszólaltatása.
A NaturAqua együttműködő alapítványi partnerein, valamint a Bethesda Gyermekkórházon, Honvédkórházon keresztül olyan családokkal és szakemberekkel vettük fel a kapcsolatot, akik személyesen élték át a koraszüléssel kapcsolatos, olykor szívszorító, de reményt adó pillanatokat, és készek voltak megosztani tapasztalataikat, hogy segítsenek más, hasonló helyzetben lévő családoknak.
A Nők Lapja Café adott otthont a hathetes kampány központi elemének, az „Élni akarok” című snowfall oldalnak, amelyen szerkesztőségünk elhivatottan kezdte el gyűjteni és megírni koraszülött babák családjának tabukat megdöntő, őszinte vallomását és történetét, valamint a szakemberekkel készített interjúkat.
Szerkesztőségi tartalmak
Az együttműködés keretében egyedülálló módon videós tartalmat is készítettek szerkesztőink, például egy koraszülött intenzív osztályról az ott dolgozó orvosok és kismamák megszólaltatásával, hogy a leendő anyukáknak a leghatékonyabb módon adjuk át a legfontosabb tudnivalókat, mi várhat rájuk koraszülés esetén.
A koraszülést átélő családok gyakran egyedül érzik magukat a problémájukkal és nem tudják, mire számíthatnának, kire támaszkodhatnának. Az elkészült szerkesztőségi tartalomból azonban egy olyan online felület épült fel, amelyen a látogatók a sajátjukhoz hasonló kihívásokkal küzdő családok történeteivel találkozhatnak, és mind információkeresésben, mind lelkileg támogatásra találhatnak.
A kampányt a Caféblogon 6 héten keresztül megjelenő 20 blogbejegyzés egészítette ki. 10, a szülés és babák témaköréhez kötődő népszerű bloggert kértünk fel, hogy dolgozza fel a témát a saját blogján. A Caféblog főoldalán minden nap kiemeltünk az aktuálisat a NaturAqua logójának megjelenítésével a nap bejegyzéseként.
A kiegészítő kampány másik pillére a Babaszoba.hu oldalon 300×250-es és 970×90-es bannerek, valamint egyedi rovatszponzoráció formájában valósult meg. A márka bridge bannerével ellátott Csodababák rovatban összegyűjtöttük valamennyi koraszületéssel kapcsolatos cikket, amelyekből könnyen tájékozódhatnak a kismamák a témában.
Eredmények
A cikkek olvasottság a teljes időszak alatt 1000 és 30 000 között mozgott, míg a rovatoldalon eltöltött idő 13%-kal haladta meg az átlagos oldalon eltöltött időt az kampányidőszak alatt. A legnépszerűbb NLCafé Facebook posztot a korai fejlesztésről több mint 400-an osztottak meg, 47%-al többen, mint egy átlagos NLCafé posztot.
De ami ennél is fontosabb, többezer érintetthez sikerült eljuttatnunk a NaturAqua által támogatott társadalmi célú üzenetet.
További esettanulmányok
Felkeltettük az érdeklődésedet?
- Olvass további esettanulmányokat tartalommarketing témájában
- Ismerj meg még több tesztkampányt (Rowenta, Krémmánia tesztelés, Válaszolok.hu teszt beszámolók)
- Ásd bele magad a digitális bennszülöttek médiafogyasztásába és a videós hirdetések világába
- Ne maradj le: ismerkedj meg az automatizált hirdetési piac alapjaival
Már konkrét célodhoz keresed a megfelelő eszközt?
Valósítsd meg velünk, kérj ajánlatot az internetsales@cmsales.hu címen.