Pillanat, miről is beszélünk?

Két éve indult útnak újraszerkesztett formájában a Valaszolok.hu oldal. A site eredetileg azért lett létrehozva, hogy belépőkapuként szolgálja az akkor még Sanoma tulajdonú cégünk kutatási céljait; a hosszú évek munkájával felépített, mára mintegy 30 000 főt számláló online tesztpanelünk tagjai itt tudtak jelentkezni az elsősorban az olvasói szokásokat vizsgáló kutatásokra. A kapott eredményeket aztán a kutatási részleg elemezte ki és adott a különböző stratégiai döntésekhez muníciót a főszerkesztők, lapigazgatók számára.

Persze adta magát a tény, hogy ha már egyszer van egy profi kutatógárdánk, és több mint 4 milliós online valamint magazinos havi elérésünk, akkor miért is ne használnánk ki a benne rejlő hirdetési potenciált? Tudnánk egy új megközelítést adni a piac számára, hiszen teljesen más az, ha a közösség formál véleményt, mint ha a média önmagában, meg hát ilyen típusú, kifejezetten nem kamu megoldásból úgyis kevés van a piacon, tegyünk hát egy próbát. Így született meg terméktesztelésen alapuló kommunikációs szolgáltatásunk, amelyről itt olvashatsz bővebben.

Szerencsére belenyúltunk, és bár a beinduláshoz jó egy év kellett, az elmúlt másfél év alatt 11 terméket teszteltettünk le, jelen cikk írásakor pedig háromra van konkrét megrendelés (hahó, anyukák, ebből kettő babával kapcsolatos lesz, iratkozzatok fel Facebook csoportunkra). A hirdetők igényei – és persze a termékek – is minden esetben nagyban eltérnek; soha nem lesz mindegy sem a célcsoport, sem a tesztidőszak szempontjából, hogy egy szelet csokit vagy egy exkluzív bőrfeszesítő krémet kell teszteltetnünk. Ezek olyan alapfeltételek, amelyek a kampányidőszak és a büdzsé mellett alapjaiban határozzák meg egy-egy termékteszt időbeni kivitelezhetőségét.

Hogy jön ide a Rowenta?

A szokásoshoz képest is jobban össze kellett kapnunk magunkat ezért akkor, amikor karácsony előtt kb. egy hónappal bejelentkezett nálunk a Mindshare azzal, hogy az ügyfele a Rowenta Style me up kampányába jól illeszkedhet a terméktesztelői koncepciónk, ugyan küldjünk már rá egy megfelelő ajánlatot de úgy, hogy másnap találkozzunk a részletek ügyében is. A briefet megkapva gyorsan össze is ültünk, hogy a meetingen szembesüljünk a pár perccel később sűrű fejvakargatást eredményező ténnyel: a Rowenta szépségápolással kapcsolatos termékei (aki nincs képben kattintson ide) nem ehetők vagy ihatók meg, nem érdemes a bőrre sem felkenni őket, ráadásul az átlagáruk is meghaladja a korábban tesztelt termékek átlagát. Plusz kihívás volt, hogy a cég ötféle terméket szeretett volna teszteltetni, mi viszont tesztenként általában 100 db tesztterméknél nem adjuk alább (igen, így 500 db eszközre lett volna szükség).

Legyen ez az ügyfél gondja, mondhatnánk, de azért nézzük is meg, hol okoz(hatott volna) ez problémát. Először is a teszttermékek nem „fogynak el” a tesztelés során, hanem ténylegesen használati tesztet kell végezni velük, amit követően a termékeket vissza kell küldeni a Rowenta számára. Ez viszont rizikós, hiszen ki tudja, milyen állapotban érkeznének vissza a hajsütő vasak – honfitársaink kísérletező kedve tudjuk, hogy végtelen, pláne, ha vicces hangulatban találjuk őket. Viszont ha megtarthatják a tesztelők a termékeket, akkor hirtelen úgy drágul meg az adóvonzat miatt egy szemmel is jól látható összeggel a kampány, hogy az ügyfél szálanként tépte (vagy hajszárítózta, sütötte, stb.) volna ki a hajunkat.

Kellett tehát egy alternatív megoldás a fenti problémák elkerülésére, mégpedig gyorsan, hogy a büdzsét úgy tudhassuk magunknál, hogy az összeg optimálisan költődjön el a kampány során. Rövid tanakodást követően így arra jutottunk, hogy ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor bizony a tesztelők jönnek el egy élő eseményre kipróbálni a tesztterméket. Mivel az ügynökséggel megbeszélt találkozóig csak pár óra maradt, gyorsan összeraktunk két lehetséges opciót az együttműködésre, amit pár órával később személyesen is átbeszéltünk velük.

Rövid kivonat a briefből: a célcsoport 25-45 év közötti nők, cél a márkaismertség növelése, a Rowenta mint olyan minőségi hajfodrász márka pozícionálása, amit használva DIY is profi eredményeket érhetsz el, az értékesítés növelése illetve buzz generálása, 2015. november vége és december közepe között.

Rövid kivonat az ajánlatunkból: a kampány egy olyan eseménnyel a fókuszban fog megvalósulni, ahol a célcsoportból és a buzzt generáló bloggerekből álló kis csapat fogja tesztelni a termékeket.

Ha a megvalósítás nem érdekel, akkor ezen a ponton akár abba is hagyhatod az olvasást (ezúton is üdvözöllek, ha eljutottál idáig), de amúgy itt jön a lényeg.

Az esemény

Szerveztünk tehát egy, a Rowenta termékek tesztjén alapuló, hajápolással kapcsolatos eseményt, ahova a következő körökből hívtunk meg résztvevőket:

  • magyar bloggerek – mindamellett, hogy beleillettek a célcsoportba, az általuk vezetett blog témája és látogatóközönsége is illeszkedett a kommunikációs célokhoz, így nagymértékben hozzájárultak a buzz generálásához.
  • hostessek – a hajukat tipikusan self-made módon kezelő fiatal lányok, akik számára kiemelten fontos a mindennapi munkájuk során az esztétikus, otthon elkészíthető hajviselet
  • külsős jelentkezők – a meghirdetett tesztre jelentkezők közül kiválasztottunk a célcsoport kritériumoknak megfelelő tesztelőket

Helyszínként a Rowenta hivatalos partnerfodrászata, a belvárosi Huszka Petra Hair szalon szolgált (opcióként felmerült, hogy otthoni környezetben rendezzük meg az eseményt, ami a DIY hatást erősíti, de végül maradtunk az előbb említett megoldásnál). A helyszínbejárás során úgy döntöttünk, hogy a meghívott 25 főt a korlátozott befogadó képesség miatt végül 2 csoportra osztjuk, így egy-egy órás szeánszon tudott mindenki részt venni.

A lányok december 10-én 14 és 15 órára érkeztek a szalonba, ahol profi sminkes és a Rowenta szintén profi PR-osa vette őket kezelésbe. A rövid termékismertetést követően a lányok kettesével beülhettek a fodrászszékekbe, ahol óriási tükör előtt segítette őket Petra a használat szakszerű elsajátításában. A kipróbálást követően mindenki kitöltötte a kutatási kérdőívet, amely alapján végül összeállítottuk azt az elemzést, amiből megszülethettek a beszámoló cikkek. A kipróbált termékek közül a tesztelők pedig egyet választhattak és haza is vihettek magukkal.

A 2×1 órás rendezvény nagyon jó hangulatban telt (képzelj el 10-12 fiatal lányt egy helységben összezárva), ami lejön a beszámoló cikkek és a videók hangulatából is:

  • Viszkok Fruzsi, a PLACC bloggere karácsonyi videóba foglalva tesztelte a Rowenta egyik hajformázóját
  • a Kis Fekete blog beszámolt az eseményről, és haza is vitte az egyik multifunkciós eszközt, hogy otthon befotózva, kizárólag saját élményből táplálkozva tudjon beszámolót írni
  • WonderWoman egy profi fotós segítségével szintén otthoni körülmények között tesztelte le utólag a terméket és számolt be róla blogján

Persze készültek saját portfólión futó beszámolók és saját gyártású videó is, hiszen mégiscsak mi szerveztük az eseményt.

Ha szeretnél megismerkedni a részletes esettanulmánnyal, vagy érdekel valamilyen terméked tesztelése és a kapcsolódó kommunikációs lehetőség, akkor keresd bátran CM Sales kapcsolattartódat, vagy írj az internetsales@centralmediacsoport.hu emailcímre.



Címkék: