Bejött a Central üzleti stratégiája, a kiadóvállalat 2020-ban is tovább erősítette piacvezető pozícióját.

Médiás összefoglaló 2020-ról. Kerülj képbe 10 perc alatt!

 

A Central továbbra is a legnagyobb játékos a magazinpiacon

2020-ban is a reklámtorta magazinpiaci költéseinek közel harmadát harapta ki a Central. A hazai reklámköltéseket is kétségtelenül megviselte a 2020-as COVID járvány, de a Central a kereskedelmi bevételeket tekintve továbbra is a legnagyobb játékos maradt a magazinpiacon.

Elsősorban a tömegelérést garantáló, piacvezető női lapok, sztármagazinok és műsorújságok vonzották a hirdetőket, de például a növekvő olvasottságú National Geographic vagy a prémium glossy lapok piacának vezető márkája, a Marie Claire is jól teljesített tavaly – még regionális összevetésben is. A jóval magasabb internet penetrációjú Csehországhoz képest a magyar Marie Claire digitális kiadása tíszeres RU-t ért el, míg az NG közel hasonló népességszám mellett printben is eredményesebb volt, mint a cseheknél. (forrás itt)

A V4 régióban egyébként az is markánsan látszik, hogy Nők Lapja jelenség csak nálunk létezik, amely pont tavaly – a koronavírus első fázisában – indította el digitális kiadását is, a noklapja.hu-t. A hirdetők a meggyőző olvasópiaci mutatók mellett a költések allokálásakor figyelembe vették az egyre inkább felértékelődő minőségi és hiteles tartalmi környezetet, az innovatív megoldásokat, és a magazinokhoz kapcsolódó digitális lehetőségeket is. 2020-ban bebizonyosodott, hogy a magazint a tartalom határozza meg és nem a platform. Számos tanulmány eredménye azt mutatja, hogy a magazin platformok együttesen rövid távon is képesek megtérülést (ROI) biztosítani. A magazinok célzott természete miatt a fogyasztók a bennük elhelyezett tartalmakat relevánsabbnak is érzik.

A Central kihagyhatatlan a klasszikus női célcsoportok elérésében

Magyarország legerősebb magazin márkája a Nők Lapja 2020-ban is bebizonyította, hogy megingatlanul őrzi pozícióját, mint a legnagyobb értékesített példányszámú és a legolvasottabb női hetilap. Sikerének titka az egyedi hangvétel és a minőségi újságírás. Írásait, például a társadalmi felelősségvállalás jegyében született tartalmait a szakma is értékeli, legutóbb a Nők Lapja lapcsaládot a Doing Good: CSR Award verseny Esélyegyenlőségért, felelősségvállalás, adományozás, hátrányos helyzetű csoportok segítése kategóriájában SPECIAL MENTION díjjal jutalmazták. A díjazott pályázat a Nők Lapja a Gyermekbarát média, gyerekvédelmi irányelvek a Central Médiánál, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közreműködésével készült.

A több mint 70 éves múltra visszatekintő magazin folyamatosan képes a megújulásra. 2021 januárjától Vass Virág látja el a Nők Lapja hetilap, a noklapja.hu és a szezonális különszámok főszerkesztői feladatait, és ő felel a Nők Lapja márka 2021-ben tervezett vizuális és tartalmi megújulásáért is

Vass Virággal együttműködve Tiefenthaler Eszter vezeti a noklapja.hu tartalmi előállítását, vezető szerkesztőként.  A Nők Lapja és a noklapja.hu élén bekövetkezett vezetőváltás és megújuló irányvonal sikerességét jól jelzi, hogy januártól hétről-hétre nő az oldal látogatói száma, a januári átlag 100 ezres heti RU idén februárban már 115 ezer fölé emelkedett. (Gemius, heti RU adatok)

A női tömeglapok piacának harmadik legerősebb magazinja a több mint 25 éves múltra visszatekintő Meglepetés. A kiadványt hétről közel 230 ezer olvasót szórakoztat. A Nők Lapjához hasonlóan 3,7-es a CPI mutatója, ami nem meglepő módon a legmagasabb, hiszen ez a két magazin tartalmazza hétről – hétre a legtöbb szerkesztőségi tartalmat, így olvasóik az átlagnál többször kézbe veszik, átlapozzák ezeket a kiadványokat. A Meglepetés fontos pillére a keresztrejtvények, és egyéb interaktív szórakoztató játékok; melyek szintén hozzájárulnak a magasabb CPI mutatóhoz.  A magazin olvasói több mint 500 megfejtést küldenek be hetente e-mailen a szerkesztőségbe, postán pedig több zsákkal érkeznek levelek, így a Meglepetés az egyik legaktívabb olvasótáborral rendelkező női magazin.

A sztármagazinok második félévre stabilizálódtak

A sztármagazin nem trash bulvár, mégis ezt a piacot az átlagnál jobban megviselte a pandémia okozta bezártság, hiszen tavaly elmaradtak nagy koncertek és filmbemutatók, de az olyan nagy érdeklődést kiváltó eseményekből is kevesebb valósult meg, mint pl. a sztáresküvők. Nem meglepő módon a Story árus értékesítését 8-10%-kal megemelték azok a lapszámok*, ahol pl. Stohl András esküvőjéről, vagy Radics Gigi gyermekének születéséről szolgáltatott exkluzív fotókat a magazin. A Story és a Best esetében is elmondhatjuk, hogy 2020 második félévére stabilizálódott a példányszám és az olvasottság, és így továbbra is a Story a piacvezető sztármagazin, második helyen pedig a Best magazin áll.  Fontos változás a lapok életében, hogy február közepétől a Story és Best magazin szerkesztősége újra közös főszerkesztő vezetésével állítja elő a sztármagazinok tartalmát. Az átalakítás célja, hogy a két magazinmárka jól megkülönböztethető legyen, de egyben jól ki is egészítse egymást, ezzel is tovább erősítve a portfólió piacvezetői pozícióját. A csapat élére Takács Gabriella érkezett. (*Central Terjesztési Osztály, 2020)

A műsorújságok piacán megtérülnek a magazin tartalmak és a transzparens adatok

A Színes RTV a piacvezető műsorújság, a legolvasottabb magazin a szegmensében, és a Central másik kiadványával, a Kétheti RTV Műsormagazinnal együtt, az egyetlen hetente megjelenő műsorújság, ami MATESZ által auditált értékesítési adatokat is közöl magáról.  A Színes RTV közli a legtöbb magyar nyelvű TV csatorna műsorát, illetve a legtöbb „magazinos” tartalmat, ajánlót is ez a lap tartalmazza. A Színes RTV-t, a kiadvány jellegéből és a sok tartalomból fakadóan is, az olvasók az átlagnál többször veszik kézbe, így a generált heti kontaktusok száma közel 2 millió. (Forrás: NOK, 2019/4 – 2020/1, 3, 4)


Prémium márkakiterjesztések, népszerű tematikák

A Nők Lapja lapcsalád speciális tematikájú márkakiterjesztései úgy, mint az Évszakok, Szépség, Psziché, és Egészség is Akovács Éva főszerkesztése alatt valósulnak meg 2021-ben. A Nők Lapjához hasonlóan, a márkakiterjesztéseknek is kimagasló az olvasótábora az AB státuszúak körében, a Nők Lapja Évszakoknak például több mint 46%. (Forrás: NOK, 2019/4 – 2020/1, 3, 4)

Ezek a prémium papírminőségen megjelenő, gerincberagasztott időszaki kiadványok jól körülhatárolt témákat dolgoznak fel, és a magazinkampányok során remekül használhatók az egy-egy téma iránt érdeklődő olvasók hatékony, meddőszórás nélküli elérésére.

A Nők Lapja Egészség magazin elérése már több mint egy éve stabilan 51 ezer fő, jellemzően magas státuszú, női olvasóira az átlagnál magasabb gyógyszerfogyasztás jellemző, de elmondhatjuk róluk azt is, hogy átlag felett használnak szépségápolási termékeket, vagy nyitottak a kultúrára. (Forrás: NOK, 2019/4 – 2020/1, 3, 4)

 

Karanténban is fókuszban a gasztro’.

 A pandémia okozta bezártság miatt egyre többen kényszerültek arra, hogy nap, mint nap főzzenek a családnak, ami a gasztro kiadványok fogyasztására pozitív hatást gyakorolt. A Nők Lapja Konyháról például elmondhatjuk, hogy a 62 ezres olvasottsága megfelel a két évvel ezelőtti értéknek, amihez magas, átlagosan 32 ezres aktív értékesítés is társul. A kiadvány Facebook követőinek száma 38 600, vagyis a női tömeglapok gasztro kiadványai között a legmagasabb. (Forrás: NOK, 2019/4 – 2020/1, 3, 4, 2018. Q4 és MATESZ, 2020. Q4)

Sárga keretben a megszokott minőség

A National Geographic magazin több szempontból is egyedülálló a magyar piacon: nemzetközi tartalma, és kimagasló fotóanyaga megkülönbözteti a többi kiadványtól, a hirdetők számára pedig különösen vonzó, hogy a minőségi környezetben elhelyezett hirdetéseivel olyan hűséges olvasókat érhet el, akiknek 71 százaléka előfizető. Az elmúlt évben a National Geographic magazin folyamatosan növelte olvasottságát (ami most már 121 ezret tesz ki), Facebook követőinek száma egy év alatt 20%-kal gyarapodott, izgalmas fotóira pedig hónapról – hónapra egyre többen kíváncsiak a magazin Insta felületén, melynek követői tábora egy év alatt közel 40%-kal emelkedett.

Piacvezető nemzetközi prémium glossy

A prémium glossy lapok piacának vezető márkája, a Marie Claire sikeresen erősítette online jelenlétét 2020-ban. Egy év alatt 30 százalékkal növelte Facebook követőinek számát, ami már elérte a 100 000 főt; az instán pedig közel 33 ezren követik a márkát. A mariecliare.hu oldal havonta több mint 440 ezer látogatót vonz. A print és az online kiadvány vezető szerkesztője idén januártól Tiefenthaler Eszter, aki hisz abban, hogy a print és az online egymás kiegészítőjeként tud a legjobban működni.

Változatlan portfóliós eléréssel, megújuló tartalomgyártási folyamatokkal, integrációs szemlélettel kezdte 2021-et  a Central Médiacsoport magazin divíziója.



Címkék: