A REFRESHER az elmúlt 1 évben a tömegkommunikációs platformok közül a modern generáció meghatározó csatornája lett, ami nem csak a célcsoport szócsöve, de hivatkozási alapjává is vált.  

„Büszke vagyok az elmúlt hónapok megfeszített munkájából elért sikereinkre, legfőképp pedig a csapatomra, akik kreativitásukkal és legjobb szakmai tudásukkal tesznek és dolgoznak velünk azért, hogy értékeinken keresztül olyan hangokat erősítsünk, amelyek nyitott szemléletükkel nem csak feketén-fehéren látják a világot. Azt gondolom, hogy még nagyon sok a dolgunk, de már azon az úton járunk, amin ha 2-3 év múlva megállunk egy pillanatra, azt a REFRESHER-t fogjuk látni, ami tartalmi megoldásaival és szemléletformálásával megkerülhetetlen lesz a hazai online brandek között. Boldog szülinapot nektek és nekünk!”

Hering András

főszerkesztő, REFRESHER

„A Refresher.hu elindítása két szempontból is fontos mérföldkövet jelentett a Central életében: bizonyítja, hogy képesek vagyunk egy olyan generációhoz szólni, melyet már teljesen más a médiafogyasztási attitűd jellemez. Tesszük ezt úgy, hogy egy teljesen más típusú üzleti modellt is bevezetünk a hazai piacra, ami sokkal inkább a márkát és annak a különböző platformokon való megjelenési formáit teszi a középpontba.” 

Bognár Bálint

digitálisüzletág-igazgató, Central Médiacsoport

„Nekem a REFRESHER azt jelentette, hogy sikerült egy új hangot és színt behozni a hazai médiapalettára, ami ugyan még kicsi, de organikus, lendületes és stílusos. Az elmúlt egy évben élesben is kipróbáltuk, milyen egy piaci rést betölteni, és egy új márkát elindítani úgy, hogy ahhoz szükséges a különböző generációk együttműködése. Azt hiszem jó úton haladunk”.

Szabó Zsolt

digitális értékesítési vezető, Central Médiacsoport

„Az elmúlt 1 év során megbizonyosodtam róla, hogy egy mindkét fél számára előnyös együttműködést sikerült kialakítani. A Central egy kiváló csapatot épített fel, a tartalom kreatív megközelítése gyakran ad ihletet más országok REFRESHER szerkesztőségeinek is. Ugyanakkor nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a tudásunk értéket jelent a Central számára, és így nem csupán tartalmi oldalról, hanem az értékesítés és menedzsment folyamatok és know-how területén is tudjuk egymást segíteni. Köszönöm a közös munkát, sok sikert kívánok a továbbiakhoz, és várom az előttünk álló éveket” – nyilatkozta Boros Gábor, a REFRESHER márka alapítója, a szlovák és cseh REFRESHER vezetője.

Boros Gábor

alapító, REFRESHER

Úgy gondoljuk, hogy a REFRESHER megfelelő bizonyíték rá, hogy kellő motivációval, elkötelezettséggel és tudással generációk és országok közötti különbségek is áthidalhatók.  

Hiszünk benne, hogy érdemes figyelni a fiatalokra, hangot adni nekik a médiában, hogy általuk egy modern generáció épülhessen. 

Köszönjük hirdető partnereinknek is a bizalmat, azon dolgozunk, hogy a REFRESHER a fiatal generáció elérésének megbízható és kihagyhatatlan csatornává váljon!

Boldog szülinapot, REFRESHER!

A Z generáció a jövő vásárlóereje: juttasd el márkád üzenetét a fiatalokhoz a REFRESHER segítségével, böngészd át aktuális hirdetési ajánlatunkat!

Kíváncsi vagy, hogy mely népszerű márkákkal működött együtt sikerrel a REFRESHER? Olvasd el izgalmas esettanulmányunkat, melyben többek között a Converse és a Dyson brandekkel való közös munka kulisszáiba is betekintést nyerhetsz! 

Ha szívesen együttműködnél a REFRESHER-rel, kérjük, keresd Central kapcsolattartódat vagy írj az internetsales@centralmediacsoport.hu e-mail címre!



Címkék: