Átalakuló olvasói szokások mellett is megőrizte piacvezető szerepét a Vezess. A legolvasottabb autós lap új platformokon is szórakoztatja az autós rajongókat.

A hagyományos gazdasági szereplők mellett az autós újságírást is erősen befolyásolta a pandémia. A korábban általános események, sajtótájékoztatók, autóbemutatók az online térbe költöztek vagy elmaradtak, és az autótesztelés is megváltozott. Az újságírói munka mellett nem meglepő módon az olvasói szokások is változtak, a nem a Coviddal, a lezárásokkal, az oltásokkal foglalkozó tartalmak nehezebben jutottak el az olvasókhoz, ütötték át a nagyközönség ingerküszöbét, amely nyomán az online autós lapok szektorában jelentős csökkenést lehetett látni az elmúlt hat-nyolc hónapban.

Talán az idén 20 éves Vezesst érintette legkevésbé a változás, a lap a szűkülő piacon is megőrizte elsőségét, sőt növelte előnyét közvetlen konkurenseivel szemben. Olyannyira, hogy az elmúlt hónapban több olyan nap volt, amikor a lapot egymagában többen olvasták, mint a piac összes többi szereplőjét együttesen.

Ahogy 2014 óta folyamatosan, a havi teljes elérés, illetve napi átlag látogatószám tekintetében továbbra is az első helyen áll a Vezess, amely nem mellesleg a legnagyobb követőbázissal rendelkezik a Facebookon a hazai autós oldalak között.

Bár a szokásostól némileg eltérő módon készült a lap tartalma, a szerkesztőség a helyzetet kihasználva több újdonságot is hozott 2021 első félévében. A továbbra is kiemelten kezelt írott tartalom mellett két új videosorozatot indítottak: a Fedélzetmester a modern autók fedélzeti rendszereit mutatja be, reagálva a piaci igényre, hiszen mint a Vezess korábbi kutatásából is kiderült az autóvásárlóknak fontosak a digitális megoldások az autóban, mint az infotainment rendszerek, és a különböző konnektivitási szolgáltatások. A Teletank esetében az autók üzemanyag-felhasználásával foglalkoznak, bemutatva különböző modellek valódi, hétköznapi fogyasztását. Elindult a lap első podcastja is: a Csapatrádióban az újság Formula–1-es szakírói elemzik ki az egyes futamhétvégén történteket.

 

Ami nem változott, az az autók és az autózás iránti rajongás, amelyet 2021 második felében igyekeznek még inkább megmutatni a láthatóan visszatérő, az autós témákra ismét fogékony olvasóknak.


Címkék: