Huszonkettedik alkalommal osztották ki a Dr. Szegő Tamás-díjakat, ahol a 24.hu több munkatársának szakmai újságírói tevékenységét is elismerték.

A MÚOSZ székházában tartott rendezvényen a fődíjat Kálmán Attila, a 24.hu munkatársa kapta, aki nagyriportjában az avasi lakótelepen élők hétköznapjait mutatta be különleges érzékletességgel, írt arról, milyen munkát találnak maguknak az autisták, s megrajzolta egy kokaindíler portréját is.

Második díjat nyert Zalavári Noémi és Bárdi Bálint: a 24.hu munkatársai maguknak otthont kereső anya és kislánya, ingyenételt osztó egyiptomi kifőzdés, munkát találó, vak férfi emberarcát mutatták meg. A harmadik díjat Kránicz Dorottya érdemelte ki a Magyar Narancsban és az NLCaféban publikált írásaiért, amelyekben – mások mellett – antiszociális fiatalokat vagy éppen amfetaminfüggő doktoranduszt hozott közel az olvasókhoz.

A Dr. Szegő Tamás Díj Alapítványt a jog és az élet útvesztőiben eltévedő embereken segítő néhai jogász, újságíró, rádiós emlékére 1996-ban hozta léte özvegye és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, az elismerést azoknak a harminc év alatti újságíróknak adják át, akik – az írott vagy az elektronikus média bármely területén – publikációikban kiállnak az az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.

A Central Médiacsoport portfóliójába tartozó kiadványok szakmai elismeréseiről a Díjak menüpontban található bővebb információ.



Címkék: