A Philips egy igazi újdonsággal, az Airfryer XXL Smarttal jelentkezett, melyet szerettek volna széleskörben megismertetni a fogyasztókkal. A kampánycél is erre épült, a Nosalty csapatával együttműködve olyan sokszínű recepteket hozzanak létre, melyek az Airfryer használatával könnyedén és nagyon rövid időn belül elkészíthetők.

A kampány megvalósult elemei közé tartozott többek között a szakácsprofil megjelenés is, ahol a szerkesztőség elhelyezte a Philips 30 db videós receptjét. A széles és sokszínű receptkínálat ezáltal is teljesült a partner számára. A szakácsprofil megjelenés egyik különlegessége volt, hogy a kampányidőszakot követően sem került le a receptgyűjtemény, branding nélkül szerepel továbbra is.

 

A szerkesztőségi tartalmak megosztásra kerültek a Nosalty rendkívül aktív és népszerű közösségi oldalain és Viber csoportjában egyaránt. A közkedvelt gasztrooldal több mint 1 millió követővel rendelkező Facebook oldalán nyereményjátékkal is támogattuk a kampányt, ahol az Airfryer XXL Smarttal kapcsolatban kellett megtalálni a három felkínált alternatíva közül a hamis választ. A felsorolt megjelenéseken túl AV és CT csomagok is futottak, valamint 4 héten keresztül a Nosalty Vásárlás rovatában, videó roadblock is megjelenítésre került.

A Philips kampánya közben létrejöttek extra együttműködések is, mint például a TV2 Trendmánia műsora, melynek során a Nosalty egyik szerkesztője segítségével mutatták be az Airfryert a Nosalty konyhájában.

A Philips Airfryer csomagolásokra pedig felkerült a Nosalty szakácsprofil QR kódja is. A szoros együttműködés során a partner, saját oldaláról is terelt forgalmat a Nosalty-ra.

A Philips Airfryer kampányának eredményeképpen a videós tartalmak indítása túllépte a 1 530 000-ret, míg a cikkek 52 000 AV-s olvasottságot értek el. A Facebook nyereményjáték is rendkívül sikeres volt, több mint 1300 fő versengett egymással.

A sikeres együttműködést követően, a folytatás sem maradt el, a korábban bizonyított kampány néhány elemének változtatásával indult el újra. Kibővült például a Nosalty #Házimenza elnevezésű népszerű videósorozatának 3 epizódjával. Ezek az Instagram live videók a Nosalty több mint 200 000 követővel rendelkező oldalán voltak megtekinthetőek.

A @nemakarokbeleszolni bloggerek szereplésével készült live videók, a következő videóindításokat generálták:

  • Bányainé Nagy Judit: több mint 27 000 videóindítás
  • Fancsikai Eszter: több mint 37 000 videóindítás
  • Tapasztó Orsi: több mint 20 000 videóindítás

A kampány folytatása során a videós tartalmak átlépték a 1 740 000 videóindítást. A Philips számára készített cikkek pedig meghaladták a 40 000 AV-s olvasottságot!

A Philips Airfryer XXL Smart esettanulmánya ide kattintva elérhető.

Ha felkeltettük érdeklődését kérjük keresse Central kapcsolattartóját vagy írjon az internetsales@centralmediacsoport.hu e-mail címre!



Címkék: