A szívünkre, vagy az eszünkre hallgatunk gyógyszervásárláskor?

Platformhatékonyság és a vásárlói döntések elemzése a Central Insightson

Újfajta attitűddel jelentkeznek a páciensek a szakorvosoknál és a gyógyszertárakban, ez pedig többnyire a technológiai fejlődés, illetve az új kommunikációs csatornák megjelenésének köszönhető. Többek közt erről, valamint az egészségkommunikáció fogyasztói kérdéseiről is szót ejtettek a Central Insights rendezvénysorozat legutóbbi, V. Gyógyszerkommunikációs konferenciájának előadói.

A Central Médiacsoport már hagyományosnak tekinthető konferenciáján ismét az online szféra térnyeréséről értekeztek a gyógyszergyártói, patikai és kutatói szegmens neves szakemberei. Ezúttal kifejezetten a keresleti oldal tájékozottságát, a döntési mechanizmusait befolyásoló tényezőket, valamint az egészségkommunikáció új kihívásait vizsgálták.

Elsőként Dr. Mérő László, (matematikus, publicista, pszicológus, ELTE Pszichológiai Intézet és Babes-Bolyai Tudományegyetem – professzor) beszélt az érzelmek és a logika viszonyáról. Elmondása szerint az embernél a szív és az ész nem elválasztható, hiszen az érzelmeinknek a döntéshozatalban is fontos szerep jut.

Prof. Dr. Aczél Petra (Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet – kommunikációkutató, egyetemi tanár, intézetigazgató): a médiahatásokkal és az elköteleződéssel folytatta a tudományos megközelítést. Előadását a nudge mechanizmusára építette: a „noszogatás” a médiakommunikáció és a marketingstratégia egyik alappillére, amely során apró eszközökkel képesek hatni az érzelmi alapú döntésekre. Már a legapróbb eltérések a megfogalmazásban is manipulatívak lehetnek az igazgató szerint.

A kerekasztal-beszélgetésen dr. Kőházi Anikó (háziorvos) a fogyasztók internetes tájékozódásának hatására hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint nem feltétlenül gond, ha a beteg összegyűjt némi tudnivalót azelőtt, hogy felkeresné a rendelőt. Márkus Ádám (NAOS – country manager) szerint azonban nem mindig tud olyan hatékonyan tájékozódni online, mint személyes kommunikációval. „A gyógyszerész szerepe felértékelődött, de fontos, hogy az orvos és a gyógyszerész is elkötelezett legyen” – állította Sikos Gergely (Aramis Pharma – üzletági igazgató). A beszélgetés résztvevői között volt még Major Helga (Zenith – Media Director), dr. Kenderes Gabriella (Richter Gedeon Nyrt. – marketing igazgató) és Oláh Péter (PR-ego Kommunikációs Ügynökség – ügyvezető igazgató), a moderátor szerepében pedig Gézci Tamás (Inspira – ügyvezető igazgató).

Önálló előadásban Kiss Katalin (Inspira Healthcare Research – account manager) a gyógyszervásárlás befolyásoló tényezőiről beszélt.

Dr. Zlinszky János (BENU Magyarország Zrt – igazgatósági tag) a gyógyszertárak marketingtevékenységéről mesélt.

Éder Zsuzsanna (Central Médiacsoport – digitális értékesítési menedzser) és Kenessey Adrienn (Central Médiacsoport – magazinértékesítési csoportvezető) számolt be a kiadó eléréseiről. Elmondásuk szerint a tévénézők nagy részét – több, mint felét – képesek elérni nyomtatott kiadványaikkal is: ez közel 1,7 millió embert jelent.

Ezt követően Mezei Noémi (Central Médiacsoport – kereskedelmi marketingmenedzser) és Krankovics Béla (Central Médiacsoport -HáziPatika.com termékmenedzser) számolt be kutatásáról. Eredményeik szerint a fogyasztók egyre tudatosabbak, vásárlás előtt pedig nagy arányban tájékozódnak az internetről. A háziorvosokkal és gyógyszerészekkel folytatott kommunikáció, illetve a szakkönyvekben leírtak után az internetes egészségügyi oldalak tartalmát tartják a leghitelesebbnek. A televízióból, az internetes fórumokról, illetve a közösségi oldalakról származó információt már jóval kevésbé tartják megbízhatónak a kutatás eredménye szerint.

Képek a rendezvényről:

A Central Médiacsoport egészség portfóliójáról:

  • 4 egészség magazin 400+ ezer olvasóval
  • 3+ millió egyedi látogató a 3 egészség site-on
  • 4 nagy rendezvény évente

Amennyiben érdekesnek találod hirdetési szempontból egészség portfóliónkat, töltsd le ismertető anyagunkat, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot.

Ha szeretnél értesülni rendezvényeinkről, híreinkről, iratkozz fel hírlevelünkre, így a legfrissebb szezonális, tematikus, stb. ajánlatainkat is megkapod!



Címkék: